itthon vagyok, itt van az egész családom, majdnem az összes német unokatesóm, mindenkinek itt van a kis szerelme, mindenki kurvaboldog, még a szülők is olyan kibaszottul szerelmesek most egymásba, én vagyok az, aki egyedül kilóg a sorból, persze próbálom itt elidiótáskodni a dolgot, és elmondani, hogy mennyire boldog is vagyok, milyen szép az életem, aztán feljövök a szobámba és zokogok egy órán keresztül...közben stílusosan, mert ugye németekkel vagyok körülvéve, ezt hallgatom..

pedig már azt hittem, hogy egyenesbe jött az életem, de most csak arra vágyom, hogy újra visszamehessek dolgozni, meg vissza a koliba, olyan emberek közé, akik nem is ismernek, és kurvára nem érdekli őket, hogy mi van velem...ott sokkal könnyebb lenne...