tegnap összefutottam Józsival a konyhában, miközben épp spenótot csináltam. (nyamm) azaz csináltam a kajámat, amikor ő kiszállt a liftből és láthatóan nagyon megörült nekem, rögtön mondta is hogy "jajjderég láttalak, mindjárt lecuccolok és kijövök hozzád." aminek nem örültem annyira, vagyis de, vagyis nem tudom, mert jó vele beszélgetni, csak nagyon fura volt. nem ő, hanem a helyzet. vagy én. ehhez gondolom hozzájárult az a kínos esemény, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy úgy döntöttem, nem akarom folytatni.

beszélgettünk kicsit a semmiről, majd mielőtt rátérhettünk volna arra, hogy beszéljünk olyan dolgokról is, ami mondjuk mindkettőnket érint, gyorsan fogtam a spenótot és egy "majd beszélünk...biztos." mondattal elköszöntem. aztán mondta, hogy várjak, és gondoskodóan megigazította a kilógó pólócímkémet.*

ha nem lennénk teljesen különbözőek, és érdekelnénk egymást, ez a pillanat még romantikus is lehetett volna.



*totál gyík vagyok