igazából ez úgy van, hogy már nagyon szeretnék egy normális kapcsolatot. bármikor azt írom, hogy nem szeretnék, nem igaz. és nem leszek mindenkibe szerelmes csak úgy 5 perc alatt, csak a szánalmasság és a szerelemtelenség olyan fokára jutottam, hogy ha valaki, aki tetszik és egy kicsit is kedvesebb hozzám az átlagnál(csak mert ő alapból ilyen), akkor már rögtön beindul a fantáziám és megálmodom az esküvői ruhám, meg hogy örökre szeretni fogjuk egymást.

lehet, ha egy kiló krumpli mondaná, hogy kicsim, akkor ahhoz is tárt karokkal rohannék egy "kérlek légy a gyermekeim apja!!" felkiáltással. (ez egy elég rossz hasonlat volt..)


amúgy ma reggel a hetes buszon hajmosás és fésülködés után is találtam egy szálat a hajából a hajamban...