akire egyébként egyedül és kizárólag dühös lehetek és dühös vagyok, az saját magam, mert én vagyok a hülye. mindig, folyamatosan. vagy legalábbis dühös voltam, amikor elkezdtem írni ezt a bejegyzést. most épp megint érzem a szabadságot, a rákenrollnyarat, de azért furcsa, hogy nem tudom, lesz-e valaha olyan pasi az életemben, akire nem fejcsóválással és szájhúzással fogok gondolni. hehe.