most viszont írt egy mailt, amire válaszolnom kell. és persze nem tudom abbahagyni a vigyorgást. úgyhogy a történet folytatódik. most egy kicsit úgy érzem magam, mint amikor komoly három napja síeltem, a kék pályán voltam, és valahogy elkeveredtem egy piros pályára. éreztem, hogy nem kéne lecsúsznom, valahogy vissza kellene mennem, de bennem volt, hogy megpróbálom, legfeljebb esek egy nagyot, vagy eltörik a lábam. nem is estem, nem is tört el semmim. hátha.


és hiába írnátok most okosakat, hogy ne csináld, jobb neked a kék, nem tudok megállni. tréfás.