másrészt pedig nagyon élvezem, hogy nem kell dolgoznom, azóta találkozom emberekkel, voltam otthon, főzök, mert az jó, egyetemre és könyvtárba járok, és boldog vagyok, pedig végigbőgtem az utolsó napomat, meg utána az estémet is, a régésznek is fél órán keresztül zokogtam a telefonba a villamoson(igen, a bkv-n bőgés szánalmas, de eljutottam oda, hogy már nem az exeimet hívom fel, ha sírnom kell egyet).

meg aztán volt ez a beszélgetés is a régésszel, hogy hová is tart a kapcsolatunk, és a jól megfogalmazott mondataim ismét széthullottak, szavak szorultak a nem tudomok és a remélem értedek közé, de végre kinyögtem valamit, beszéltünk rólunk, kellett már, na.