Minden feltétel nélkül szeretni valakit, azt hiszem igazán ritka, ha egyáltalán van ilyen. Nem vársz el semmit a másiktól, túl vagytok azon, hogy már annyiszor megbántottátok egymást, ahányszor és ahogy csak lehetett, túl vagytok a gyerekkori-gimis majomszereteten, komolyabb szerelmen is, és ha nem beszéltetek két és fél évig, az sem számít, ugyanott folytatjátok a beszélgetést, mint ahol abbahagytátok, ugyanúgy öleled meg, ugyanaz a megnyugvás van benned minden egyes szavától, és természetesnek veszed, hogy az életed része, mert mindig is az volt...Amikor már több, mint egy barát, több, mint egy testvér, több, mint egy szerelem, és ő az az ember, aki mindig megért, meghallgat, és te is viszont, még így, ennyi idő után is, és akkor kimondja azt, amit tudsz amúgy is, de nem akarod hallani, mert félsz. Nem akarod, hogy neki rossz legyen, de tudod, hogy ugyanúgy szükséged van rá, és ilyenkor nem tudsz dönteni arról, mi is lenne Neki a legjobb..mert te tudod, mit akarsz tőle, és mit akarsz mástól....ilyenkor jó, hogy ő sem vár el semmit tőled, csak szeretni akar, és azt akaja hogy szeresd...legalábbis reméled, hogy ezt akarja....és te szereted is, csak azért benne van egy kicsit a tüske a szívedben, mert azt akarod, hogy úgy tekintsen rád, ahogy te rá...és ez már egy elvárás, és akkor ez lehet, hogy nem is feltétel nélküli szeretet...pedig szeretnéd, ha az lenne...mindkettőtök részéről....