az életem nagy része abból áll, hogy testekre gondolok. idegen testekre. arra, hogy mennyire szeretném elcserélni az enyémet valamelyikre.

az életem szintén jelentős részét az feszült várakozással járó ideges ujjdobogás hangja kíséri. mindig várok. bármire, bármire, akárkire.

cselekedni kéne. kéne.

ok, most válasszunk

aug. 16.: PASO, SERJ TANKIAN (L), R.E.M., Fish!, New York Ska Jazz Ensemble, Másfél

aug. 17.: KILLERS (L), Pendulum, Besh-o-drom, Csík zenekar, José Gonzales, Korai Öröm, Anima

vagy veszek egy rekesz arany ászokat és nyerek egy jegyet és elmegyek mindkét napra...na?

Árkádban merengő

de jó is lenne, ha egy boltban a férfiruhák között meglátnék egy pólót mondjuk, és azt mondhatnám: "ó, ez Pistikének* milyen jól állna...meg is veszem neki"

és hazamegyek és odaadom, és Pistike örül neki, mert mindig egy ilyen pólóra vágyott, mert ő egy olyan fiú aki olyan ruhákat hord amilyenek nekem tetszenek egy fiún, és örülne azért is mert szeret és én is szeretem. Én meg örülnék, mert csinált nekem vacsit, és mindig boldog amikor hazaérek és azért is örülnék mert szeret és én is szeretem.

ezzel csak két probléma van: nincs pénzem és nincs Pistike...


*aki lehetne akár Gyula vagy Márton vagy Jeremiás is

nem, nincs oka mindennek. nem, nem csak fekete és fehér van, nem csak igen és nem, nem csak szeret vagy nem szeret...nem lehet mindent megmagyarázni, nem vagyunk ugyanolyanok, nem vagyunk hasonlók, mások vagyunk, változunk...egyikőnk mindenképp...*



*ez én vagyok

ha csak egyszer visszafordíthatnám az időt, csak egyetlen dolgot változtathatnék az életemben, vajon mi lenne az? ha egy bizonyos pillanatban kiállnék magamért akkor, amikor nem tettem, vajon hatásos lenne, vajon számítana valamit Évike véleménye és érzései? így visszagondolva biztos nem. azt hiszem nem is azon változtatnék, ami akaratomon kívül történt velem, hanem azon, ami ellen tényleg tehettem volna, és ha azokat megteszem és nem tunyulok éveken keresztül arra a bizonyos sült galambra várva, na akkor azt hiszem nem számított volna az sem, ami akaratomon kívül történt, akkor könnyebb lett volna. de most látom, hogy egész életemben nem tettem semmit úgy igazán azért, hogy jobb legyen, de MOST!!!eljött a pillanat, 2008 az önismeret és a bizonyítás éve,(:D) és igen, bár nem látszik, hogy valami kicsi értelme is lett volna ennek az előző fél évnek, ami életem legszörnyűbb és legdepressziósabb fél éve volt, igenis volt értelme, kellett az a sok gondolkodás, az a sok sírás és sarokban kuporgás és elszalaszott lehetőség. meg akarom ismerni magam, és ez az első fél év nagyon jó kezdet volt a szó legrosszabb értelmében. olyan érzések voltak bennem, amikről nem is tudtam, hogy lehet érezni, olyan tiszta szeretet, olyan megbánás, olyan fájdalom, és mindemellett olyan szánalmas voltam, mint még soha, úgy hagytam magam sodródni, mint még soha, annyira nem volt véleményem, mint még soha. a második félévem, nos...majd kiderül, de készüljetek fel rám:)



(ja, a billentyűzet megjavult magától, sajnálom, ha csalódást okoztam ezzel:D)

az utóbbi egy hétben hárman is mondták, hogy lehet, hogy jobban járnék, ha szakemberhez fordulnék a problémáimmal, és mindenki más-más problémát ismer, ami miatt ezt mondja...ezek tükrében lehet, hogy tényleg szükségem lenne rá:D lehet hogy kíváncsiságból el is mennék, útban odafelé minden kirakatüvegnél megállnék és jól szemberöhögném magamat, majd a bejáratnál visszafordulnék. ismerem a problémáimat, ismerem, melyik félelmem miből ered, mindent tudok, minden elfogadok, most már nem tagadok, és mégis ott egy bizonyos gát...pont egy vadidegen segítene ezen???

a blogolással az a baj....

...hogy ha nem írom le egyértelműen, hogy Kovács Pista Kunszentmiklós, Kavicsbánya utca 17, ez a post Neked szól, téged utállak/szeretlek/kívánlak/semleges vagy/idióta vagy/miért bántasz?/ miért bántalak?, na akkor az emberek azt hiszik, hogy róluk szól az összes bejegyzés. Az értetlenebbje felhív vagy odajön és megkérdezi: ezt most rólam írtad? miért ítad eztmegezt rólam? Amelyik kevésbé értetlen, vagy inkább magabiztos, nem kérdez, ő TUDJA, hogy a szmájlik, a homályos utalások, a címkenevek a megszólítások mind mind neki szólnak (erről is tudja, hogy neki írom), úgy, hogy közben rólam semmit sem tud...de végülis baj ez? biztos jól szórakoznak. akkor nem baj. tehát ez egy újabb olyan bejegyzés, aminek semmi értelme. Gratulálunk, Kedves Éva!

azt hiszem nagyon furcsa gondolatok törnek elő belőlem részegen...nagyon-nagyon furcsák,amiket leírok ide, aztán inkább kitörlöm, illetve a piszkozatok között van, hogy én majd magamnak el tudjam olvasni, csak más ne lássa, pedig nyilván azért írtam le, hogy lássák és nyilván ez egy lépés lenne, hogy valahogy fel merjem vállalni azt amit tényleg őszintén leírok, de nem nagyon megy...lépek-visszalépek-lépek-visszalépek-lépek-visszalépek-visszalépek-visszalépek, ennyi az életem, szánalom:D

Ne mondj le semmiről: mert ki amiről lemondott, abban elszáradt. De kívánságaid rabja se legyél. Visszafojtott szenvedélyekkel vánszorogni éppoly keserves, mint szabadjára eresztett szenvedélyek közt morzsolódni. Ha vágyaidat kényezteted: párzanak és fiadzanak. Ha vágyaidat megölöd: kísértetként visszajárnak. Ha vágyaidat megszelídíted: igába foghatod őket és sárkányokkal szánthatsz és vethetsz, mint a tökéletes hatalom maga. Legtöbb ember, ha véletlenül megpillantja saját mélységének valamely szörnyetegét, irtózattal visszalöki a homályba; ezentúl a szörny még-nyugtalanabb és lassanként megrepeszti a falat. Ha meglátod egyik-másik szörnyedet, ne irtózz és ne ijedj és ne hazudj önmagadnak, inkább örülj, hogy felismerted; gondozd, mert könnyen szelidül és derék háziállat lesz belőle. Jó és rossz tulajdonságaid alapjában véve nincsenek. Ápolt tulajdonságaid jók; becézett, vagy elhanyagolt tulajdonságaid rosszak.

milyen igaz, és milyen nehéz...nagyon nehéz nem hazudni önmagamnak és másoknak...megrögzött hazudozó vagyok, másoknak azért hazudok, hogy könnyebb legyen elviselni azt a rengeteg sok hazugságot, amiből én már ki sem látszom lassan....nem halt meg, látod még, nem bántottad, nem bántott, mással is előfordul, túlreagálod, amúgy mindennapos, neked ez nem számít, te más vagy, te erősebb vagy, neked ez nem okoz gondot, túl vagy rajta, normális vagy...

hónapokig úgy éreztem, egy olyan fülhallgatóra van szükségem, amely minden külső zajtól hangosabb csöndet sugároz a fülembe, hogy tudjak gondolkodni a semmin, csak élni ne kelljen. utólag rájöttem, hogy volt is egy ilyenem, a zsinórjával bekötöttem a szememet, és összekötöztem a kezeimet is
most már leszedtem, de az ujjaim még el vannak zsibbadva egy picit...

vajon mennyire vagyok én én, és mennyi belőlem az, ami másokból került belém? arckifejezések, szavak, mozdulatok, reakciók egy-egy szituációra, érzések, gondolatok...mi az enyém? és mi a tiéd? észreveszed-e, hogy ez a mosoly nem az enyém, hanem a tiéd, vagy csak örülsz hogy hasonlóak vagyunk? lehet, hogy én ölellek meg, de ez nem az én ölelésem, vagy nem volt mindig az enyém, csak magamévá tettem valahol az évek sok idegen és nem idegen ölelése közül...más is érez így? vagy csak én?

lehet, hogy csak az a baj, hogy nem egyszerű, nem olyan egyszerű, mint más eddigi egyszerű, direkt lebutított dolgok...minden az öledbe, minden, nem kellett küzdeni(?), nem kellett várni, ha x nem jó, nem kellesz neki, keresel egy y-t, ha ő sem, jöhet z...és most? jönne y, jönne z, meg még ki tudja ki, akkor megmagyarázod, nem, neked nem kell senki(háháháhááá), de tudod, hogy neked nem y, nem z kell, sem az ábécé többi betűje, neked az a ritkán előforduló x kell....azt hiszem minél többet gondolkodom, annál távolabb vagyok magamtól...

konklúzió: manu chao+ radiobemba, sör, cigi,

mostanában szerencsére (vagy sajnos?) mindig olyan hajnali 5-6-7 körül fekszem le...remélem még csütörtökig bírom, aztán otthon aludhatok a saját ágyamban...illetve nem is biztos, hogy vissza kéne állnom a normális(?) nappal ébren-este alszik életre, mert nap közben úgysem történik velem semmi, és amúgy meg szeretek a madarak csiripelésére és a napfelkeltére elaludni...valahogy akkor nem érzem olyan üresnek a világot, még akkor sem, ha csak a nyuszim van, amit magamhoz szoríthatok és megpuszilhatok elalváskor

Minden feltétel nélkül szeretni valakit, azt hiszem igazán ritka, ha egyáltalán van ilyen. Nem vársz el semmit a másiktól, túl vagytok azon, hogy már annyiszor megbántottátok egymást, ahányszor és ahogy csak lehetett, túl vagytok a gyerekkori-gimis majomszereteten, komolyabb szerelmen is, és ha nem beszéltetek két és fél évig, az sem számít, ugyanott folytatjátok a beszélgetést, mint ahol abbahagytátok, ugyanúgy öleled meg, ugyanaz a megnyugvás van benned minden egyes szavától, és természetesnek veszed, hogy az életed része, mert mindig is az volt...Amikor már több, mint egy barát, több, mint egy testvér, több, mint egy szerelem, és ő az az ember, aki mindig megért, meghallgat, és te is viszont, még így, ennyi idő után is, és akkor kimondja azt, amit tudsz amúgy is, de nem akarod hallani, mert félsz. Nem akarod, hogy neki rossz legyen, de tudod, hogy ugyanúgy szükséged van rá, és ilyenkor nem tudsz dönteni arról, mi is lenne Neki a legjobb..mert te tudod, mit akarsz tőle, és mit akarsz mástól....ilyenkor jó, hogy ő sem vár el semmit tőled, csak szeretni akar, és azt akaja hogy szeresd...legalábbis reméled, hogy ezt akarja....és te szereted is, csak azért benne van egy kicsit a tüske a szívedben, mert azt akarod, hogy úgy tekintsen rád, ahogy te rá...és ez már egy elvárás, és akkor ez lehet, hogy nem is feltétel nélküli szeretet...pedig szeretnéd, ha az lenne...mindkettőtök részéről....

gondoltam elmegyek sétálni, kigondolkodom magam (bár ez soha nem vezet semmi jóra, főleg ha nem tudom kikapcsolni az agyam, és folyton ilyenek járnak az eszemben hogy "Lelkem bolond ahhoz, hogy csökkentse az élet miatti bánatot....Vajon ez szenvedés?Átmeneti állapot ez, az élet....Te talán nem vagy ember? Hiszen élsz! Mit érsz el?"* )
sétáltam, és felfedeztem, hogy a másfél saroknyira lévő kínai nyitva van, ó jeee...életemben nem ettem még ilyen szar kínait, de legalább ettem:)
aztán eszembe jutott, hogy hoppá, itt van egy benzinkút, el is indultam venni egy doboz cigit(igen, ez már nem csak particigi:)), de előre bekészítettem a személyimet, hátha nem akarnak adni, mert még csak 15 vagyok, de persze amikor nálam van, akkor sosem kérik el:)
aztán elmentem egy játszótérre, hintáztam, nagyon magasra repült a hinta, és ha nem lennék ilyen gyáva és nem kéne ezen a héten 4 zh-t plusz 2 beadandót írnom, bele is ugrottam volna a bokorba, ami velem szemben volt, annyira csalogatott...olyan finom illata volt és lehet, hogy nem is lett volna semmi bajom tőle...aztán lekezdett cseperegni az eső, és gondoltam visszajövök, tanulok tovább... és most tanulok tovább:)


*jah aki kitalálja, hogy miből volt ez, annak biztos jó lesz:D

Miért van az, hogy az igazi baráti jótanácsok és a józan eszem mindig szembenállnak a szívemmel, és mivel a szegény kis szívem mindig egyedül marad velük szemben, mindig rá hallgatok? mert mindig belegondolok, hogy mit is veszthetek, ha nem, de abba soha nem gondolok bele, hogy mit veszthetek, ha igen....

ma amikor utoljára megnéztem az órát elalvás előtt, fél 4 volt....11től aludtam vagy éjfélig, vagy legalábbis félálomban vergődtem, de akkor jöttek a kedves folyosólakók, és ma IS üvöltöztek meg dobáltak és rugdostak mindent össze-vissza, na és akkor teljesen felébredtem, és utána csak agyaltam és agyaltam és próbáltam rendet tenni magamban, és próbáltam végignézni az egész életem (jaj de isssszonyatosan komolyan hangzik), megbeszéltem magammal hogy milyen is vagyok ( itt nagyrészt egyetértettem magammal) és hogy miért lettem ilyen, amilyen ( itt már nem annyira)...az a durva, hogy már hetek óta ezen gondolkodom, itt van ez a csomó kérdés a fejem körül és néha megtalálnak, és akkor elfelejtek enni, inni, kommunikálni, és csak mi maradunk....én és a komplexusaim..de köszönöm jól vagyunk...de most, hogy már tudom úgy látni az életemet, hogy ne szégyelljem magam minden miatt, amit tettem, és teljesen kibékültem azokkal az emberekkel (magamban), akik bántottak, és kibékültem magammal, amiért másokat bántottam, és most valahogy minden harag nélkül vagyok, úgy érzem, kikerülök a gödörből, a komplexusok ott maradnak, és majd meglátjuk, milyen is vagyok nélkülük...biztos édes

Ahelyett hogy hazajöttem volna és tettem volna a dolgom, az esőben sétálva kerestem önmagamat, de nem igazán találtam meg...olyan jó lenne, ha valaki, aki igazán határozott, megmondaná, hogy mit tegyek az életemmel...és olyan jó lenne, ha ez a valaki én lennék...merthogy tudom én hogy mit akarok, csak nehéz rászánni magam arra, hogy a sarkamra álljak, hogy éljem a saját életem, hogy magamért éljek, ne másért, vagy ha másért, érezzem, hogy ő is értem....

van olyan, hogy nem merek hinni a megérzéseimben, mert minden, de minden annyira ellenük szól, és anyira képtelenségnek tűnik, amit gondolok és érzek, és olyan tökéletes lehetne, ha minden olyan lenne, ahogy Évuska elképzeli, hogy bele sem merek gondolni, mert beleremeg minden egyes porcikám...egyes dolgokat asszem túlreagálok, mert reménykedem, hogy az történik, amit szeretnék, minden apró kicsit is pozitív jelet úgy fogok fel, mintha minden rám vonatkozna.....ezzel csak az a baj, hogy ilyenkor esik legjobban pofára az ember utólag...de ez az én formám

vajon miért van az, hogy a blogolás az emberek nagy részéből a panaszáradatot hozza ki?
ezt már többen is leírták, hogy akkor blogolnak az emberek, ha nem érzik túl jól magukat...én emlékszem a rendes naplóimmal is ez volt, hogy ha boldog voltam, fél évig nem írtam, ha szomorú voltam, kb egy hét alatt betelt 2napló is..most már csak azért nem írok, mert lusta vagyok, és mert nem mondhatom azt, hogy á ezt most ne olvasd el, mert akkor sértődés lesz a vége (miérttitkolózolelőttem?)...de elsősorban lusta vagyok, nagyon-nagyon lusta, pedig a naplóm olyan gyönyörű, igazi élvezet lenne beleírni, de hát majd egyszer....