...hogy ilyet fogok írni róla. számtalanszor szidtuk, szidjuk, az édesanyját is sokat emlegetjük, az apját megrugdosnánk legszívesebben. mégis, azt mondom, az Alexandra kedves lány. mert hát nekem, mint csóró diák félállásos fizetéssel (vagy később, akármikor) hogy lenne pénzem ötvenezer forintot csak úgy egyszerre kiadni szebbnél szebb irodalomra. jó-jó, leírhatja az adóból, leírja, adhatna pénzt is még, de nem ad, adhatna több fizetést, de nem ad.
lehet, hogy túl kicsik az igényeim, de azért mégiscsak örülök, hogy az egész éves bélkidolgozást valamivel jutalmazzák. még ha nem is kerül neki semmibe, még ha nem is ad többet, még ha ettől nem is lesz jobb ott dolgozni, a sok szép, új, és (egy kivételével, ami ajándék) jó könyvtől szép lett a napom kicsit, pedig mióta tudom, hogy régész szegedre megy, sokkal többet félek és szorongok, mint eddig, megint sírva kelek és fekszem, enni sincs kedvem, de valahogy mégiscsak hízok, középkorú, vagy már öregedő antikváriusok húzogatják a hajam viccből, őrült galériatulajdonosok zaklatnak, könyvrestaurátorok tesznek kétértelmű megjegyzéseket, és ezektől kiakadok. ma először összevesztünk régésszel, bár ennek egy kicsit a szívem mélyén örülök egy picit, mert hát számítok én neki, vagy csak valami férfibecsület ez, most megint elbizonytalanodtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése