a hullámok ismét összecsapnak a fejem felett, megint iskola, megint sok munka, jelentkezés másik suliba, pénzhiány, nagyon kusza az életem, és senki nem ad tanácsot, hogy mit tegyek, merre induljak, senki nem fogja meg a kezem és vezet ki ebből (nekem kéne magamtól, tudom), és megint el fogok veszíteni valakit, akit nagyon szeretek.
ezektől nem tudok aludni már hetek óta csak akkor, amikor régész mellett alhatok, mert akkor megnyugszom, kivéve tegnap, tegnap féltem is, hogy meghallja, milyen hangosan ver a szívem mellette,* pedig talán már nem kéne ennyire, most már szabad szeretni, ugye?

*ilyenkor sajnálom, hogy nem lehet agyból blogolni, mert nagyon szép bejegyzés lett volna a tegnapi, mára sajnos elfelejtettem.