részlet egy naplóból, 2001-ből.

a történethez tudni kell, hogy nagyon szerelmes voltam ebbe a fiúba, legalább egy évig, reménytelenül természetesen, akkor nagyon menőnek tűnt

"fotószakkör után bementünk a Szinvaparkba megnézni a fotókiállítást. Amikor kimentünk, Laci pont akkor ment be néhány haverjával. Tegnap amikor a buszon találkoztunk, a végállomás előtt 1-el a buszon, nem szállt le, hanem jött velem egy kört, és megláttuk egymást és közeledtünk egymáshoz, egyszerre mondtuk egymásnak, hogy szia, meg egyszerre kérdeztük meg egymástól, hogy hát te? olyan romantikus és cuki volt. egyszer úgyis ő lesz a férjem és nagyon szép kis repper gyerekeink lesznek. ja, és ma ünnepség volt, de ő nem ment ünneplőbe. én is csak a suliban vettem át az ünneplőmet. sok közös van bennünk. amúgy utálom a sulit. azért jó, hogy járok suliba, mert legalább ismerem Lacit a buszról. holnap újra látom ŐT, tuti, hogy a 6:44-essel jön, ha akarja az Xzibit* kazit. És holnap véletlenül elfelejtem elvinni, és akkor holnap után is a 6:44-essel jön és újra látom."


*figyeled? xzibit itt is jelen van!

20 éves vagyok, nagykorú, elvileg felnőtt. plüssállatokkal alszom, de most már nem szorítom őket magamhoz, most már csak ott vannak az ágy végében...2 hónapja mind a hetet próbáltam még átölelni és magamhoz szorítani, most már nem. egy ideje már a kedvenc kispárnám is otthon van, pedig 3 éves korom óta azzal aludtam. féltem a sötétben, rettenetesen, otthon is, nyáron, amikor éjszaka is 30 fok volt és semmi légmozgás, takarót és plédet húztam magamra, hogy megvédjen. most ennek is vége. már a lekvárt sem szeretem olyan nagy hévvel, mint ezelőtt, sőt, már nem is szeretem igazán. egész életemben szerelmes voltam, rajongtam, olvadtam, repültem, mindig, de mostanra belefáradtam a nagy szerelmekbe, nem akarok ragaszkodni, nem akarom, hogy mindig azt kérdezzék: "és veletek mi újság?" nincs erőm, nincs kedvem szeretni, még próbálok, megszokásból, de nem megy, és ez jó, megkönnyebbültem:) és most már Babits verseit is szeretem (amihez ugye fel kell nőni:D), most már csak az kell ahhoz, hogy tényleg felnőtt legyek, hogy tudjak egyedül dönteni, el merjem mondani a véleményemet, ezt meg már kisujjból:D

a blogot visszaolvasva nagyon keserű és sanyarú az életem....ami részben igaz is, mert igazán lúzer vagyok:D de!!! süt a nap,jó meleg van, ma ettem pizzát és még van szilvásgombóc a hűtőben, megyek sétálni, és azt tanulhatom, amit szeretnék, ma csak mosolyogtak rám az emberek( kivéve azok, akik észre sem vették, hogy létezem), de annyira kedvesen és szívetmelengetően, hogy csak néztem hogy mi van itt a világban:) szóval még mielőtt azt hinnétek, hogy egy megkeseredett 40-es nő vagyok, elmondom, hogy életvidám és pozitív (kis nagylány) vagyok, minden egyes a blogon elpityergett fájdalmam ellenére....köszöntemafigyelmet:D

Jani szerint ilyen vagyok:)