a szakdoga bibliográfiám olyan jó lett, hogy meg is kérdezte a témavezetőm, h mennyit segített a régész...ciki.

sokkal többet kellene tanulnom, szeretnék is, meg tanulok is amúgy is sokat. sajnos viszont a tanulás rovására megy, hogy napi 4-5 órában tépem a számat akárkinek, hogy jöjjön már a kisunokája hozzánk tanulni, etelka néni, meg ó hát pék leszel, gratulálok, na ahhoz nagyon kellene neked aprogramozás, ugyeugye? a főnököm egyébként már nyíltan is kimondja, hogy itt a cél az agymosás: az én agyamat majd ők átmossák, hogy alkalmas legyek átmosni azok agyát, akikkel telefonálok. minél hamarabb dobbantani, talán ha a köv. félévben lesz diákom, elmehetek csomagolni magazinokat. bármit, csak ezt ne, mert nincs annál fárasztóbb szerintem, mint órákig hülyeséget nyomatni, hallani, ahogy mások hülyeségeket nyomatnak mindenkinek, áhh.

élő spam vagyok

az új "munkahelyemen" embereket zaklatok, szerencsére csak napi 4 órában. utálom a munkából hazaérő embereket zaklatni félinformációkkal. annak viszont kicsit örülök, hogy nem edényeket vagy kedvezőbb díjcsomagokat kell árulnom, de az undorító hangszín amit használnom kell(ene), mindenképpen elkeserítő.

bár még mindig nem olyan szörnyű, mint itthon ülni mindenféle inger nélkül befordulva. így legalább naponta tizenötször rám csapják a telefont, jee.

re

kb egy hónapja újra csak szomorú vagyok, sírok és sírok és sírok és még akkor sem tudok boldog lenni, amikor a régész itt van. nem csak a szokásos kudarctól való örökös félelmem és állandó bizonytalanságom és kishitűségem és akaratgyengeségem, hanem az is, amit kezdtem már épp biztosnak venni, hogy a régész csak az enyém és lehet engem szeretni, na most ez is megkérdőjeleződik. meg tudod, voltak azok a pillanatok, amikor már úgy éreztem, hogy nem számít, hogy nem én vagyok a legszebb nő a világon, hogy nincs tökéletesen szép arcom, meg 90/60/90 (illetve a régész esetében ideálisan 90/60/120) alakom, és elfogadom, hogy kibaszott velem az élet, de nem baj a középszerűségem, mert kedves és szeretni való vagyok, de kb egy hónapja csak és kizárólag a gyönyörű nőket veszem észre magam körül, magamat minden eddiginél nagyobb selejtnek érzem, a szarember-érzés is csak fokozódik, és hetente 3szor nézegetem a plasztikai sebészetek honlapját, ez így nem jó.

és nyilván, erről beszélni kéne: másoknak, akikben megbízom, és meg is hallgatják ezt, és tanácsokat is tudnak adni no meg a régésznek is, hogy helló, igen, velünk is van vmi baj, nem csak az életem többi részével (itt persze felmerül megint a kérdés, vajon tényleg velünk van-e baj, vagy csak velem).

szóval welcome back, évuska...