szeretek pogózni, szeretem ha leöntenek sörrel, szeretem a világot kizárni és táncolni(akármilyen idétlenül táncolok is), szeretem manólányt, szeretem az életemet, szeretem gyufával meggyújtani a cigimet, szeretem, hogy vannak olyan emberek, akikkel bármiről lehet beszélgetni, szeretem a pál utcai fiúkat, a keserédes számaikkal, mert róluk valahol mindig vb jut eszembe, de most már nem azzal a szívfacsaró érzéssel, mint mondjuk egy hónapja, hanem...el sem tudom mondani, mintha mindig azt érezném, amikor eszembe jut, hogy megölel, olyan vb-s öleléssel, nem csak ölel, neked dobja magát és szorít és a nyakadra ad puszit, és ott a hátizsákja a sok kacattal meg a villakarkötő a karján meg fifi is vele van, megsimogtja az arcodat és látod a tövig lerágott körmeit, meg a madzagokat a csuklóján, érzed az illatát, és már nem is haragszol rá, már nem fáj, csak hiányzik...

végre itthon:)
jó most itt egy kicsit, pedig utálom ezt a helyet...jó lesz a saját ágyamban aludni (ami egy igazán kényelmetlen darab amúgy)...holnap elmegyek futni meg biciklizni, akartam menni úszni is, de 1.nem hoztam haza a fürdőruhámat, 2.ha hazahoztam volna, akkor is mindegy lenne, ugyanis az alsó része leesik rólam, és ha beugranék a vízbe, ő valahol megállna útközben a levegőben, én kiesnék belőle,és igencsak kellemetlen lenne...(a felső része nem nagy, de még most sem szorít, sajnos)...aztán alszom, pihenek, dr house-t nézek, táplálkozom, nem cigizek(sokat), találkozom a barátaimmal, játszom a tesómmal, olvasok(szigorúan csak és kizárólag szépirodalmat:D), kiscicákkal bíbelődök (fényképek jönnek!), rád gondolok, napozok, aztán meglátogatom nagyit és vb-t...

megsiratom, bánatos vagyok,és fáj ha arra gondolok, hogy nem köszönhettem el tőle,és nem mondhattam el neki, hogy mennyire szeretem, valójában soha nem fogom elhinni hogy meghalt...ha holtan látom,akkor sem....

most azt hiszem megint sírnom kell miattad....és azt hiszem nem lesz már egyszer sem olyan, hogy nélküled lennék szomorú, mert akármi rossz van velem, mindig eszembe jutsz, és a végén már nem amiatt sírok, ami kiakasztott, hanem miattad, a hiányod miatt....fura, hogy amíg éltél, nem éreztem ennyire a hiányodat...mármint...hiányoztál, de nem sírtam miattad...nem voltál napokig a fejemben, hogy "most mi lehet vele?"...eddig nem hittem abban, hogy a halál után lehet valami, de most, mint olyan sokan mások, próbálok abba kapaszkodni, hogy van valami, és te jobb helyen vagy és ezzel nincs vége, és igenis megpofozhatlak majd, ha egyszer még találkozunk...próbálom keresni veled a kapcsolatot, de most sem vagy rám kíváncsi...lehet, hogy jobb is, hiszem majd még nagyobb meglepetés lesz, ha újból találkozunk, nem akarod elrontani azt a pillanatot...remélem emlékezni fogsz rám és szeretni fogsz, mert én szeretlek, mert szerettelek....

nem emlékeztem rá, hogy kaptam tőled tablóképet, úgyhogy megnéztem a kézzelfogható, féléve nem használt naplóm hátuljában, a többi kép között...ott volt, és amikor megláttalak és a kezembe vettem a képedet, és elolvastam: "szeretlek, mert szerettelek" láttam ahogy megmosolyogjuk egymást, és újra éreztem az illatod...

Zsolt 23, 1-3

ott voltál egy lépésre és annyira kicsi voltál és én is annyira kicsi voltam...vártam hogy megszólalj...annyira vártam....és annyira nagyon szeretlek...és anniyra nagyon hiányzol...