van olyan, hogy nem merek hinni a megérzéseimben, mert minden, de minden annyira ellenük szól, és anyira képtelenségnek tűnik, amit gondolok és érzek, és olyan tökéletes lehetne, ha minden olyan lenne, ahogy Évuska elképzeli, hogy bele sem merek gondolni, mert beleremeg minden egyes porcikám...egyes dolgokat asszem túlreagálok, mert reménykedem, hogy az történik, amit szeretnék, minden apró kicsit is pozitív jelet úgy fogok fel, mintha minden rám vonatkozna.....ezzel csak az a baj, hogy ilyenkor esik legjobban pofára az ember utólag...de ez az én formám