és akkor ma reggel modern arab prózaszövegek helyett manikűröztem, szemöldököt szedtem, tornáztam, kimostam néhány ruhát, bőrt ápoltam. ma még ki is fogom sminkelni magam, tanulok a zh-ra, találkozom emberekkel. így megy ez, egy pár nap mindig kell, hogy összekaparjam magam és megbeszéljem magammal, hogy igen, Évuska, ez a két-három hét is gyorsan el fog telni, nem, nem kell vállalhatatlan részegre innod magad heti háromszor és telezabálni magad csokival és szar kajákkal, és nem kell úgy kinézned, mint egy szakadt csöves.

most abbahagyom a blogot. még nem tudom, hogy végleg, vagy csak egy kis időre. tényleg rendbe kell tennem magam, mert ennyire szánalmas még soha nem voltam, és ez a blog sem segít abban, hogy jobb legyen. úgyhogy egyelőre ennyi.

köszi, hogy olvastatok.

azt hiszem másfél év önsajnálat és sebnyalogatás elég volt bőven. most. ez az év. még nem érzem, de  most legalább akarom. ez már jó.

romok összekaparva, célok kitűzve, akarat összpontosítva.

ujjakat keresztbe egy sikeresebb, okosabb, magabiztosabb Évuskáért!

most húzok egy vonalat itt így képzeletben és megpróbálom abbahagyni ezt a mérhetetlenül (egyébként már számomra is) szánalmas és fárasztó önsajnálatot. örvendjetek!

rettenetesen utálom azokat az embereket, akiknek addig vannak szabályok, addig van haverság és addig van jóindulat, amíg az ő érdekeik vannak szem előtt. addig kedvesek, amíg az ő dolgaikat nézed, és a sajátjaid elé helyezed őket. én meg kurvajóarc vagyok, meg kurvanagy lúzer, és csak azért hogy más idióta ne legyen szarban, segítek, vagy mi és én szívok megint, mindig...vicces, hogy mindig ilyen embereket fogok ki, és akkor legyen én a kedves és aranyos és bizalommal teli az emberek iránt...hátpersze...egyemazuzátokat, drágaságok...

a mai állapotomat a nyomi szó tükrözi a legjobban. fáj a térdem, egész nap görcsöl a talpam, lefordulok a fáradtságtól a székről, a fél napomat egy olyan teremben töltöttem, ahol még az életkedvemnél is kevesebb oxigén volt...és persze itt vizsgáztam, és nem nagyon jutott eszembe az, amit megtanultam,sajnos. persze az, hogy a megtanultak nem jutottak eszembe, nem jelenti azt, hogy bármi más eszembe jutott a nap folyamán. bamba és üres voltam, mint egy tök. csak egy dolog van, ami elválaszt a teljes tök-léttől. nem motivál, nem is érdekel, csak úgy ott van a fejemben és figyel. nem gondolkodom rajta, csak látom. és ez épp elég nekem.

Igazából nem nagyon értem azt, hogy ha valami már egy kicsit is úgy tűnik hogy rendben van, akkor miért jönnek törvényszerűen a pici jónál is sokkal de sokkal rosszabb dolgok....nem tudom, mit és hol rontok/ rontunk el, hogy ennyire szerencsétlen/ek vagyok/unk, de mostmár kezd egy kicsit elegem lenni....valahogy nincs kiút a lúzerségből úgy érzem, bármennyire is töri magát az ember....sokaknak meg minden összejön, anélkül, hogy próblákoznának, tennének valamit, egyszerűen csak mázlijuk van....és hiába mondja bárki, hogy "de te tudod, hogy már megtanultad ezt és ezt és már senki nem veheti el tőled", meg hogy "legalább tudod, hogy akkor is neked volt igazad" meg "majd minden rendben lesz"... aztán soha nem lesz semmi rendben...ne érezzétek úgy soha, hogy sínen van az életetek, mert akkor vagy kisiklik a vonat, vagy mávsztrájk lesz vagy akármi.....mindig kell hogy legyen az emberben egy kis félelem amiatt, hogy valami rossz történik, és akkor talán nem...vagy ki tudja:(