ma a csodálatos előadáson nem láttam magam körül mást, csak agyakat, aztán elképzeltem tudós professzorokat, phd-hallgatókat, képzést időben befejezőket, láthatóan boldog embereket, miközben szorulásuk van. majdnem jól éreztem ettől magam, aztán rájöttem, hogy milyen szörnyű, hogy el kell képzelnem más embereket ilyen helyzetben ahhoz, hogy egy kicsit jó legyen. 

egyébként szerintem látható a szorongásom.

nem érdekel a döntő, csak a sör és a szocializáció.

"a vadnyugaton még mindig háború van, nehogy azt hidd, hogy nem!"

 "most akkor akik itt maradnak [nyárra a koliban], azok dolgoznak, vagy csak nincs kedvük hazamenni kapálni?"

paraszt

-Szia, vesztek könyveket? (-kérdezte a leány, aki fél óráig telefonált a bolt ajtajában sűrű bazmegeléssel és "én elsőosztályú nő vagyok*" kijelentésekkel, no már akkor éreztem, hogy a szívembe fogom zárni)

-Igen, veszünk.

-Jó, mert meghalt az albérlőm, és most eladom a cuccait.

-Öööö...oké...milyen könyvek?

-Angol könyvek, amiket én nem értek. Szörnyű, valami műfordító volt a szerencsétlen, nem hiszem el, hogy nem bírt úgy meghalni, hogy valami használhatót is hagyott volna maga után nekem.

*nagyon nem volt az

és van olyan, aki ilyenkor a szánt a babám, csireg-csörög sej-haj a járom című dalt furulyázza a koliban.

hát normális ez?

még ha akarnék sem tudnék így tanulni. jó lenne, ha valaki itt állna felettem és nap közben néha baszogatna, hogy álljak neki tanulni. vagy hogy látnám valami szörnyű következményét annak, hogy nem tanulok most. (látom most is, inkább csak nem kéne leszarni, ugye?)

ma ezeket vettem:

répa

citrom

energiaital

sió citrom-lime

tej

kicsit megdöbbentem, amikor az eladó elkérte a személyimet. nem azért, mert elkérte,  mindig elkérik, na de a lényeg az, hogy 18 év alattiak már nem vehetnek energiaitalt. amit valahol megértek, főleg, mikor az eladó mondta, hogy szerinte is durva, az ő lánya 10 éves és ő is issza.

gyereket meg miért csinálhat minden szerencsétlen?

a villamoson azon gondolkodtam, hogy vajon tönkretegyem-e az épp nagyon elhízni kezdő nő napját, vagy paraszt módon ne adjam át a helyem egy kismamának.
inkább kifelé néztem, és úgy tettem, mintha nagyon érdekelnének a macskaszagú öregasszonyok, vagy a dél-koreai keresztény hittérítők a megállóban.

most eljutottam arra a pontra, hogy az összes köszönni nem tudó, okoskodó, mindenhez kurvára értő rohadék vevő agyát legszívesebben egy gecinagy ollóval döfködném pépesre.

az egyik majom idehoz egy könyvet, hogy rossz helyen volt. hát bazmeg, nehogy már neked az legyen a legnagyobb bajod, hogy a tündér lala a szépirodalomban van, nem a mesében, hanem inkább olvass valami értelmeset nora roberts meg wilbur smith helyett, te szerencsétlen, te.

mondhatnám a többit is, de csak még jobban felidegesíteném magam...

(egyébként most kerestem valamit, véletlenül így hagytam az ablakot, és egy vevő elolvasta amit írtam. végtelenül kedves volt ez után, aprót is adott, zacskót sem kért, pedig ő sem köszönt, amikor bejött.)

a kosztolányin az új pékségben akármit ettem eddig, mindig éreztem egy leheletnyi házi szilvalekvár-ízt. meglepő, és nagyon finom. valahogy olyan, mintha a tündéri eladónénik, akik mindig felhabosítják a tejet a tejeskávémba és adnak hozzá hideget is, hogy ne égesse le a nyelvem, és mondják, hogy legyen szép napom, még direkt mikor nem figyelek oda, egymásra kacsintanak, és mikor kiválasztom, hogy mit szeretnék, mosolyogva belecsempészik a boldogságot a napomba.

most megint jó. csak akarni kell. (meg az is kell, hogy írjon olyanokat, hogy várom már, hogy találkozzunk végre, igazán naiv vagyok, hogy ha azt hiszem, ez jelent is valamit, de azért megnyugodtam, végre eszébe jutottam)

nem is tudtam, hogy ilyen nagy jelenség vagyok, egészen addig, amíg nem mászkáltam ma egész nap egy rabbi kinézetű félméteres plüssmacskával a városban (becsületes nevén Ezékiel), akit egyébként ajándéba vettem, csak nem volt időm hazavinni. lefényképeztek, a metrón odajöttek beszélgetni, öregemberek kedvesen mosolyogtak rám, kisbabák nyúlkáltak felém teliszáj vigyorral. Bárcsak Ezékiel nélkül is így állnának hozzám az emberek...

az ostobapasik.blog.hu, azaz a szar csajozós dumák blogja inkább lehetne ostobacsajok.blog.hu. még a szakítósnál is stílustalanabb bejegyzések jellemzik, de legalább a minden bizonnyal nagyon hasznos "kulcs a nőkhöz" című könyvnek jó kis reklám, és még az ostoba figyelemhiányos, magukat egyébként világközepének érző nagyképű lányok is jól kitombolhatják a soha meg nem kapott férfiak iránt érzett minden gyűlöletüket a kitalált történeteikkel*, illetve az odatévedt (az igazat egyébként általában jól megmondó) hímneműek lehurrogásával.

de unalmas napokon jó arra, hogy legalább felidegesítsem magam:D


* hacsak nem a könyv írója találja ki az összes postot

taszítanak az olyan emberek, akiknek úgy néznek ki, mintha egy Dickens-regényből léptek volna ki. főleg akkor, amikor beszélgetni akarnak velem.

gy.k.: hirtelen haragú vagyok, szeretek másokat megbántni, ha úgy érzem, megérdemlik. a blogomon olvasható bejegyzések egy része is erről tanúskodik. az már más, hogy ezeket tényleg hirtelen felindulásból, általában kicsit elborult aggyal írom, és nem gondolom mindig véresen komolyan. de úgy látszik, pont azok nem ismernek, és ez pont azoknak nem jön le, akikről azt hinném, hogy igen...

rettenetesen utálom azokat az embereket, akiknek addig vannak szabályok, addig van haverság és addig van jóindulat, amíg az ő érdekeik vannak szem előtt. addig kedvesek, amíg az ő dolgaikat nézed, és a sajátjaid elé helyezed őket. én meg kurvajóarc vagyok, meg kurvanagy lúzer, és csak azért hogy más idióta ne legyen szarban, segítek, vagy mi és én szívok megint, mindig...vicces, hogy mindig ilyen embereket fogok ki, és akkor legyen én a kedves és aranyos és bizalommal teli az emberek iránt...hátpersze...egyemazuzátokat, drágaságok...

tegnap amikor jöttem haza, épp meghalni készültem, annyira rosszul voltam, amikor 3 nagyon kedves idős ember beült elém a vonaton. Tudtam, hogy ennek nem lesz jó vége, de nem tudtam rászánni magam, hogy átvonszoljam szánalmas testemet egy másik kocsiba. Pedig azt hittem, már nem lehet rosszabb, de ezek a kedves emberek elkezdtek politizálni. Nem szeretem ha politizálnak. Nem szeretem az öregembereket. Nem szeretem a polizitáló öregembereket. Főleg azokat nem, akik még nálam is hülyébbek a politikához, és amikor már nem tudnak semmilyen "érvet" felhozni a másik ellen, akkor jön a titkos fegyver: "én jól ismertem az apját, mindig azzal dicsekedett, hogy neki 150 nyakkendője van". aztán ez után még mondtak valamit, aztán üvöltöztek egy kicsit, majd az egyik elkezdte rugdosni a másikat. jó buli volt, leszámítva azt a tényt, hogy nem tudtam, melyik pillanatban hányom le őket és hogy halálom pillanatában nem az lesz az utolsó, amit látok, hogy a szeretteim ott vannak mellettem és épp megbékélek a sorosmmal, hanem öregemberek ordítják egymásra, hogy Orbán meg Gyurcsány, és a velem szemben ülő szerencsétlen fülbevalós-sárkányostetoválásos enyhén szakmunkás beütésű fiatalember próbál velem flörtölni. még jó, hogy csak Hatvanig mentem, mert ha Miskolcig ezt kellett volna hallgatnom, hát lehet, hogy tényleg meghaltam volna...

a blogolással az a baj....

...hogy ha nem írom le egyértelműen, hogy Kovács Pista Kunszentmiklós, Kavicsbánya utca 17, ez a post Neked szól, téged utállak/szeretlek/kívánlak/semleges vagy/idióta vagy/miért bántasz?/ miért bántalak?, na akkor az emberek azt hiszik, hogy róluk szól az összes bejegyzés. Az értetlenebbje felhív vagy odajön és megkérdezi: ezt most rólam írtad? miért ítad eztmegezt rólam? Amelyik kevésbé értetlen, vagy inkább magabiztos, nem kérdez, ő TUDJA, hogy a szmájlik, a homályos utalások, a címkenevek a megszólítások mind mind neki szólnak (erről is tudja, hogy neki írom), úgy, hogy közben rólam semmit sem tud...de végülis baj ez? biztos jól szórakoznak. akkor nem baj. tehát ez egy újabb olyan bejegyzés, aminek semmi értelme. Gratulálunk, Kedves Éva!

"satanizmus kb olyan mintha hinnel abban , hogy Pumukli vagy Vukk leteznek"

ha istenben hiszel, az nem olyan?

vannak dolgok, amikre nem tud az ember magyarázatot találni, hogy például egy férfi miért csinál 7 gyermeket a saját lányának, hogy egyáltalán hogy vetemedik valami állat arra, hogy a saját véréhez így közeledjen, hogy nem veszi észre, hogy ez nem normális, ezt nem élvezi az illető (gondolom én), hogy egy gyerek akit látott kiskorától felnőni, aki gondolom szerette, azzal hogy lehet ilyet csinálni....ez egy dolog, tényleg felfoghatatlan, hogy miért tesz ilyet egy ember, de hogy vannak nők, akiknek ez imponál, és szerelmes leveleket küldenek neki...ez már számomra a legérthetetlenebb és legfelháborítóbb dolog...nem tudom, hogy ha az ő lányukkal vagy épp velük csinálta volna ezt akár egy családtag, akár egy idegen, arra is azt mondták volna, hogy ez a határtalan szeretet egy formája??? lehet-e egy ilyen embert szeretni? hihetetlen, de biztos lehet, mert elég sok olyan dolgot csinál a szívünk, amire nem találunk magyarázatot...akkor miért pont ezt ne?